Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Testközépvonal

2010.09.25

Mi az a testközépvonal?

Ön hallott már a testközépvonalról, pontosabban a testközépvonal szerepéről az írás-olvasás tanulásának folyamatában?

A kutatók csak most fedezték fel ennek fontosságát. A következőkben a terület egyik legnevesebb szakembere, az amerikai Audrey E. McAllen legfrissebb kutatási eredményeit szeretném Ön elé tárni.

Nincs különbség

Vajon észrevette már Ön is, hogy az első életévekben a kisgyermek egyformán használja a bal és a jobb testfelét (a csúszásban, a mászásban, az egyik oldaláról a másikra gördülésben, a tárgyak után nyúlásban, stb.)? A szakemberek ezt úgy mondják, hogy a gyermek egy ideiglenes mindkétoldalas fejlődési szakaszon megy keresztül, melynek során egyik oldalát sem részesíti előnyben.

Sorompóval védve

A természet a kiegyensúlyozott fejlődés érdekében „védősorompót” helyezett a test jobb és bal térfele közé, nehogy az egyik túlságosan megelőzze a másikat. Ezt a „láthatatlan sorompót” Ön is megfigyelheti!

Nézze meg például, hogy egy 3-4 éves kisgyermek hogyan röptet álló testhelyzetben egy játékrepülőt! Amint a keze eléri a testközépvonalát, valami arra készteti, hogy a másik kezébe vegye át a repülőt és úgy folytassa a reptetést. Ez a valami a test függőleges középvonali gátjaként ismeretes, ami mindkét kezet mozdulatra szólítja a saját oldalán, így „kényszerítve” ki, hogy a test mindkét oldala - az idegrendszer, az agy - egyformán fejlődjön.  A kisgyermek a jobb kezét használja, hogy felvegyen valamit a jobb oldalán, és a bal kezét, hogy a bal oldalán vegyen fel valamit. Ritkán keresztez át, hogy jobb kézzel vegyen fel valamit a bal oldalán.

Le kell bontani!

Az iskolába lépés időszakára, 6-7 éves korra azonban el kell tűnnie ennek a belső gátnak. Ha a mindkét-oldalas stádium a szakasz hasznosságán túl is megmarad, gátolhatja a tanulási képességeket.

Ezért óvodás kor közepétől érdemes „rásegíteni” a jobboldali testfél használatára! Például: öltözködés közben a jobb kézzel nyúlunk először a kabát ujjába; a jobb cipőt húzzuk fel először a jobb lábra stb.

Ami problémát jelenthet

Ha fennmarad a testközépvonali gát az iskolás gyermeknél, akkor ez komolyan akadályozhatja az írás és az olvasás elsajátítását is. Például a jobbkezes tanuló egészen a padja jobb szélére teheti a füzetét vagy az írólapját, hogy a mozgás, az írás ne lépje át a középvonalat. Az is előfordulhat, hogy balra hajolva, vagy elfordulva ül a széken, esetleg elforgatja a papírját, mindezt azért, hogy elkerülje a függőleges testközépvonal előtt, vagy annak túloldalán végzendő munkát.

Zavarhatja az olvasást is

Az iskolás korban is fennmaradt középvonali gátat jelezheti az is, ha olvasás során a gyermek nem tudja végigkövetni az olvasott sort. Mivel olvasáskor a szemeknek folyamatosan keresztezniük kell a középvonalat, ott megakad, és már nem tudja folytatni az olvasást, nem ugyanahhoz a sorhoz tér vissza.

Fejleszthető!

Bármiféle olyan tevékenység, amely során a kezek a testközépvonalhoz kerülnek vagy átkeresztezik azt, elősegíti e testközépvonali gát feloldását. A legtöbb háztartásbeli illetve kerti munkafeladat ilyen módon foglalkoztatja a kezeket.


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.